HTML

A világ gazda(g)sága

Mikor lesz vége, hogyan és hol kezdődött, friss információk érthetően a pénzügyi válságról.

Friss topikok

Válság, megszorìtások, elszegényedés. Igaz, hogy Kìnában 2013-ra 8% fölötti gazdasági növekedést prognosztizálnak, a márciusban megválasztott újdonsült  Xi Jinping azonban spórolásra buzdìtja a tehetős kìnaiakat.

Jinping törvényben tiltotta meg a luxustermékek reklámozását. A rendelkezés célja a kìnai újgazdagok (immár minden 1300 lakosra jut egy dollármilliomos) a fékevesztett költekezésének megállìtása, valamint a korrupció megfékezése is, amelyben az új trend szerint a "megszokott borìték" helyett a luxustermékek váltak a fizetőeszközzé (hála adózási szempontból is "jobban kezelhető" voltuknak). 

Az újdonsült elnök (és tavaly november óta a Kìnai Kommunista Párt Főtitkára) intézkedései szerint a kìnai hadsereg vezetői is megkapták a viselkedési normák "Tìzparancsolatát", ahol 10 pontban fogalmazták meg az új elvárásokat, mint például hivatalos fogadásokon való alkoholfogyasztási tilalom.  

A SARFT, a kìnai állami Rádió -, Televìzió -és Mozifelügyelet pedig közleményben tiltotta meg a luxustermékek  reklámjainak közvetìtését, "helytelen értékrendre és életmódra buzdìtóak"-nak titulálva azokat. 

Az újonnan meghozott intézkedések következményeképpen a Hengdeli valamint az Emperor Watch and Jewellery, a két legnagyobb kìnai luxusóra forgalmazó cég részvényei a hongkongi tőzsdén már 2,2 illetve 1 %-ot veszìtettek értékükből.

xijin2

Címkék: reklám luxustermék Xi Jinping Kìna

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vilaggazdasag.blog.hu/api/trackback/id/tr595284285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása