Ebola. A csupán 1976-ban azonosított betegségre a mai napig nem találtak gyógymódot. Hogy megérthessük, mi lehet ennek az oka, egy gyors pillantást kell vetnünk a gyógyszermultik működésére. Ne essünk kétségbe, a magyarázat meglepően egyszerű lesz.
Abból kell kiindulnunk, hogy a gyógyszergyárak, csakúgy, mint a sarki közért, magánkézben - illetve magánkezekben - lévő üzleti vállalkozások. Az éves, kutatásra és fejlesztésre szánt budget tehát profittermelési céllal kerül elosztásra. Mit is jelent ez a gyakorlatban?
A gyógyszergyárak első számú célcsoportja a fejlett, nyugati társadalmakban élő, jómódú réteg, akik nagy valószínűséggel megengedhetik maguknak, hogy komoly összeget szánjanak a gógyulásra. A profit és a majdani eladási adatok növelésének érdekében a célbetegségnek ezen felül minél elterjedtebbnek kell lennie, minél többeket kell veszélyeztetnie, valamint minél hosszabb ideig lesz szükséges a gyógyszeres kezelése; ily módon megéri tehát kutatás-fejlesztésbe fektetni.
A leginkább a fejlődő országokban élőket érintő betegségek gyógymódjaira irányuló kutatások ennek szellemében nem tartoznak a gyógyszergyárak prioritásai közé. Olyan betegségek, mint a malária vagy a tuberkulózis, amelyek együtt évente több, mint kétmillió áldozatot követelnek, kevesebb figyelmet kapnak, mint például a koleszterinszint csökkentésére irányuló kutatások. Hasonló helyzetben vannak a ritka trópusi megbetegedések, mint például a Chagas-kór vagy a dengue-láz, amelyek éves szinten kb. egymilliárd embert érintenek és ötszázezer halálos áldozatot hoznak, természetesen a fejlődő országok lakosai között.
A társadalmi érdekeket abszolút figyelmen kívül hagyó "privát gyógyrendszer" azonban nem csak a fejlődő országoknak okoz nehezen helyrehozható károkat. A legutóbbi évtizedekben a gyógyszer-rezisztens mikroorganizmusok elterjedése következtében veszítettek hatékonyságukból a ma ismert és elterjedt antibiotikumok. Az egészségügyi hatóságok egyetértenek abban, hogy a nyugati világban új antibiotikumok kifejlesztésére lenne szükség arra az esetre, ha egy váratlan járványra nem lennének elegendően hatékonyak a jól ismert antibiotikumok. Mindennek ellenére az elmúlt 30 évben az ezirányú kutatások gyakorlatilag megszűntek. A helyzet azonban bonyolultabb, mint gondolnánk: ha egy gyógyszergyár mégis új antibiotikumot fejlesztene, a hatóságok részéről a cél természetesen az lenne, hogy minél kevésbé terjedjen el az új gyógyszer, megakadályozva így a gyors gyógyszer-rezisztensség kialakulását. De melyik gyógyszergyár áldoz majd dollármilliókat vagy milliárdokat egy olyan gyógymód kifejlesztésére, amely egyszer majd talán, esetleg akár 30-50 év múlva hoz hasznot (de inkább nem...)
Jobban megéri az amerikai gyerekek fogszuvasudásába vagy az elhízás és annak káros következményeinek gyógyításába fektetni. Vagy inkább létrehozni egy egész ördögi kört... Egyik betegségből a másikba... a cél a haszon.
Forrás: James Surowiecki - Internazionale
